Hi there,
Sorry that we haven't posted anything for a while. Through different communication channels you have probably heard that we arrived to America safe and sound. Our trip was not uneventful but God gave us grace, peace and unity all along. I did write a long account of our trip for our Hungarian friends and family. I will not be able to translate it but we hope to see you in person or talk on the phone and then we will tell you all about it! :)
Sziasztok!
Hogy vagytok? Zajlik a karácsonyi készülődés? Itt minden rendben, élvezzük a család és a barátok társaságát és zajlik az élet.
És hogy hogyan telnek a napjaink? Íme pár esemény dióhéjban:
- Itt is tél van és hideg, de persze a gyerekek ezt is élvezik, főleg, mikor kimentünk szánkózni és Grandpa húzta őket a traktorjával! :)
- Matt már adott két koncertet amik jól sikerültek, bár nem voltak nagyon sokan.
- Voltunk egy szülinapi bulin és az itteni gyülinkben. Jó volt mindenkivel találkozni.
- Sikerült az átállás, jól alszanak a gyerekek, főleg Miriam! :)
- Ma megvettük az ajándékok utolsó darabjait (a fiúknak amerikai focis dolgokat, ugyanis odavannak ezért a sportért, főleg Olivér! :) Alig várom, hogy lássam az arcukat, mikor kibontják őket!!!!
- Szinte minden este friss halat vacsorázunk amit az apósom fog ki :)
Mivel elég eseménydús volt az utunk és többen kérdeztetek róla, gondoltam írjok egy részletesebb beszámolót. Előre szólok, HOSSZÚ LESZ, nem sértődök meg, ha nem olvassátok el, de nekem jól esett leírni. Aki kibírja, annak jó szórakozást! :)
Kedd reggel Tatabányán búcsút intettünk kedves barátunknak, aki vigyázni fog a házunkra és elindultunk Pest felé. Nem volt semmi gond, időben odaértünk, sőt, ismerve a történteket, Olivér még elmehetett volna iskolába aznap, akkor sem késtük volna le a gépet! :) A pultnál szóltak, hogy a gép legalább másfél órát fog késni. OK, semmi gond, játszogattunk, ettünk, sétálgattunk. Velünk volt kedves barátunk is, akinek kölcsönadtuk a kocsinkat. Kis idő múlva közölték, hogy a járatunkat törölték! Jaj! Ami viszont a legviccesebb: a hölgy nem tudta megmondani, miért?! Ez számomra hihetetlen, hogy a mai technikai vívmányok korában Bp-en nem tudják, hogy Londonban mi történik (vagy csak nem akarják elmondani?!). OK, semmi gond, biztos az időjárás, bár Pesten ragyogó idő volt. Most mi legyen? Különböző lehetőségeket latolgatva úgy döntöttünk, hogy elugrunk a szüleimhez 1-2 órára (akik a reptértől fél órára laknak) a saját kocsinkkal, barátunk pedig taxival jön oda és onnan viszi el a kocsit, aztán egy későbbi géppel megyünk Londonba és ott töltjük az éjszakát. Kifizettük az 5 ezer forintot a csomagmegörzőért és a 3 ezret a parkolásért (ááá!) és elindultunk.
Kis pihi, e-mailek, telefonok illetve két kisebb gyermekünk számára alvás, aztán vissza a reptérre. Csomagokat átpakolni, hogy a kézipoggyászban legyen a cucc, ami kell a londoni éjszakához. Újabb sorbaállás a jegyekért, a másik hölgy most már okosabb és "úgy tudja", hogy nem az időjárás volt a ludas, hanem a gépbe belehajtott valaki vagy a gép nekiütközött valaminek. Rendben. Isten tudta, hogy nekünk nem kell azon a gépen ülnünk.
Még egy érdekes incidens Pesten: a másik ügyintéző hölgy, miután kelletlenül elintézte a dolgainkat beszédbe elegyedett a kollegájával (nekem ez mindig fura, mint amikor a boltban sorban állsz és a két dolgozó a magánéletét beszéli meg a "fejed felett") és valami ilyesmit mondott: "A deportált a 38A-n utazik!" Mi van?! De nem volt időm ezzel foglalkozni, három gyerek, húsz csomag, irány be a biztonsági kapun.
Második érdekesség még mindig Pesten: útlevélvizsgálat, Matt elől, én hátul a skacokkal, mondom, tessék a bácsira nézni, most ellenőrzi az útleveleket, ez nagyon fontos, semmi bohóckodás! Bácsi lapozgat, közben buzgón telefonál. Várom, hogy ránk nézzen. Aztán Matt int, hogy mehetünk. Tessék? Komolyan ránk se pillantott, lehettünk volna mi a Móricka család Kukutyinból és mint kiderült, közben épp egy találkát rendezett el a mobilján! Wow! Hol itten a nagy komolyság?
Harmadik érdekesség, ami pozitívan bőven kiegyenlíti az első kettőt: sorban állunk a biztonsági kapunál. Miriam unja a banánt a babakocsiban és kicsit hangoskodni kezd. Erre a hölgy odalép, előre tessékel minket és soron kívül átmehetünk a kapun! Juhé!!! A kisgyerekes utazás előnyei!
Ehhez kapcsolódik egy vicces esemény már Londonban később: ismét sorban állunk, és hallom, hogy a fiúk kórusban skandálnak valamit a Huginak. Na mit?? "Miriam, NYAVAJOGJ!!!!" Haha! :) Megtanulták, hogy a bébi hasznos lehet szorult helyzetekben!
Fent vagyunk a londoni gépen. Egy órás késés. Sebaj. Én a fiúkkal, Matt mögöttem a kisnőcivel, aki békésen üldögél. Felszáll egy pasas, akinek a jegye Matt sorába szól. Meglátja a babát és megszólal: "Hát ez szuper!" és átkéri magát egy másik helyre. Bevallom, nehezemre esett, hogy ne sértődjek meg...de megértem, tényleg nem mindig leányálom egy baba mellett utazni...nyafog, hangos, netán még hányni is fog?! (Nem hányt). És hát az illető úr nyilván már felnőttnek született...
Ámde volt, ami hamar elterelte a figyelmünket! Ballagok hátrafelé a gépen. Pár sorral mögöttünk ül néhány öltönyös úriember. Nem egy különös dolog. De az egyiknek a keze meg van bilincselve és oda van láncolva a másikhoz!!!! Itt ugrik be a hölgy megjegyzése: útitársunk a deportált!!!! Hát ez óriási!
Még egy vicces dolog a gépről. Mivel tapasztalt utazó vagyok, tudom, hogy nem lehet folyadékot felvinni a gépre, el is kobozzák a biztonságiak. Miriam viszont nagyon szereti a tejet cumisüvegből és jól is jönne a fülben fellépő nyomás miatt, hogy felszállásnál azt cumizza. Előre felhívom a légitársaságot, ahol megnyugtatnak, hogy természetesen van tej a gépen. Magabiztosan indulok tehát a gép végébe az üres cumisüveggel a kezemben. Kérésemre a hölgy egy flakont mutat 1-2 deci tejjel. Öhm...nem gond, elég lesz! Ja, hogy ez a mennyiség áll rendelkezésre az összes utasnak?! Ajaj! (Végül szereztem egy lötyit és felhigítottam vízzel...)
London. Este 11 óra. Hosszú keresgélés után kezünkben a hotel neve, vacsora és reggeli utalvány. Kisbusz megy 5-10 percenként, az út 5-10 perc. Tiszta sor. Kimegyünk a fagyba. Olivérnek nagyon tetszik, hogy a "rossz oldalon" mennek az autók. Állunk. Várunk. Közben megismerkedünk egy román nővel, aki hasonló cipőben jár mint mi csak egy szót nem tud angolul (magyarul igen). Persze segítünk neki. Most már együtt várunk a fagyos londoni éjszakában. Eddig még nem említettem, de a gyerekek CSODÁSAN viselkedtek. Itt kicsit kezdik elveszíteni a türelmüket. Nem csodálom. Bő fél óra múlva megérkezik a busz. Megy, megy, kanyarog. Fél óra múlva megérkezünk a gyönyörű hotel elé. Kár, hogy csak 6 óránk van, amit itt tölthetünk!
A recepciós kedvesen fogadja elcsigázott családunkat. A légitársaság egy szobát utalt ki nekünk. Teljesen jó! Ja, hogy egy franciaágy van és egy pótágy? Dehát izé, nekünk három gyerekünk van! Semmi gond, a fiúk majd egy ágyban alszanak csak kérnénk egy babaágyat is! Válasz: az már sajnos nem fér be a szobába! Áááá! A bácsi kedves, intézkedik. Kapunk egy lakosztályt! Szép nagy ágy, csillogó fürdőszoba, a fiúknak kihúzható kanapé és kis késéssel már meg is érkezik a babaágy. A gyerekek fel vannak dobva, éjfél van mire ágyba kerülnek. De jó lenne kihasználni az ingyen vacsorát de nyilván nem hagyjuk ott a gyerekeket! Matt lemegy körülnézni és egy tál kajával tér vissza! Jippéé! :) (Nem, nem keltettem fel a gyerekeket, hogy lazacot vacsorázzanak! Ja és bocs, Jani, megint lazacot ettünk nélküled! :)
Reggel 6-kor viszonylag kipihenten ébredünk, irány a reptér és no nem Chicago, hanem Detroit, de mindegy, csak menjünk már! A biztonságiak elkobozzák a kedvenc kozmetikumomat. Flakon kukába be. Értem, a szabály az szabály, de esküszöm, nem akartam vele felrobbantani a gépet, csak a hotelben töltött éjszaka miatt igyekeztem a minimális higéniát biztosítani kis családomnak. Node emiatt nem esünk kétségbe. Miriam tejét (amit a hotelben szereztünk) viszont átengedik, ha valaki ott a fazon előtt belekortyol. Vállalom, sőt odaadom kisdedemnek a bácsi szeme láttára. Nem robban fel semmi, mehetünk tovább.
A nagygépen ismét megtapasztalhattuk Isten gondviselését. Egy órát késett ez is, de jó helyet kaptunk, a fiúk élvezték a kis monitort a játékokkal, a mellettünk ülő bácsi sem fintorgott hanem kedvesen beszélgetett velünk. Hadi tanácsadó Afganisztánban képzeljétek. Nem uncsi munka. 8 óra az út. Játék, olvasás, éneklés, evés, játék, olvasás... szóval értitek. A legnagyobb nehézség az volt, hogy Miriam mindösszesen kb. 45 percet aludt. Úgy terveztük ugyanis, hogy sétálunk vele és elringatjuk. Viszont szinte végig az ülésünkbe kényszerültünk ugyanis fel volt kapcsolva az "azonnal bekapcsolni a biztonsági öveket mert egyébként irgumburgum!" lámpa. Hát, volt néhány nehéz pillanat de összességében tényleg rendben ment minden és szinte peregtek az órák!
Detroit. Bőröndök ki, vámvizsgálat. Nem, nincs nálunk szalámi. A biztonságiak viszont elkobozzák azt a kozmetikumot, amit Matt vett nekem kárpótlásul bent a biztonsági zónán belül (Milyen szuper férj, nem? Mondjuk nem mertem megkérdezni, mennyit fizetett érte, gondolom picit többet mint a Tesco gazdaságos ár...). Aztán megengedik, hogy berakjuk a bőröndbe, ami a gép gyomrába megy be. Ja, és kidobják a szintén bent vásárolt bontatlan vizesflakont is. Nos, ez már egy kicsit túlzás nekem, de OK, a bácsi türelmesen elmagyarázza, hogy most lépünk be az Egyesült Államokba és "ami szabál az szabál", engedelmeskedünk neki.
Várunk. A kis gép is egy órát késik de már mindjárt ott vagyunk! Felszállunk, körülnézünk, már ereszkedik is le a gép. Megérkeztünk. A csomagok is. Grandma és Grandpa várnak. A gyerekek örülnek, nagyon büszkék vagyunk rájuk! Egy órás kocsiút hazáig. Mindhárman 5 perc alatt elalszanak. Itt félálomban kis vacsi, fürdés és be az ágyba! Zzzzzz.... Túléltük, megvagyunk, békességet és egységet adott végig az Úr, dicsőség Neki!!!
Boldog karácsonyt mindenkinek!!!! Ha van időtök, írjatok!
Sok szeretettel:
M&M és a gyerekek, azaz ahogy kedves barátaink neveztek el bennünket, a Világutazó Csokigolyók
Not the case with our two-year-old! The first attempts were "rejects" (as Grandpa the Quality Controller would say) albeit kind of cute. :)
Believe it or not, this was the most acceptable version:
